Kedves Látogató!

2008. év tavaszán Szombathely és Vas megye 129 települése elhatározta, hogy Társulást alapít a hulladékgazdálkodási feladataik ellátása és fejlesztése érdekében. A Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás célja, hogy biztosítsa a fejlesztéseket és az eredményes működést lehetővé tevő közös pénzalapot és a közös érdekérvényesítő erőt.
A Társulás Alapító Okiratának és Társulási Megállapodásának aláírására 2009 januárjában került sor.
A Társulás pályázati források bevonásával kívánja kiépíteni, fenntartani és üzemeltetni a regionális szilárd hulladékgazdálkodási rendszert, valamint a társult tagönkormányzatok területén a bezárt települési szilárdhulladék lerakók rekultivációját.

2009-ben pályázatot nyújtottunk be az Új Magyarország Fejlesztési Terv KEOP – 7.1.1.1/09-2009-0009 pályázati alapjához a Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer megvalósítására. A pályázat sikerrel járt és az első forduló támogatási szerződésének aláírásával 2010 áprilisában megkezdődött a program teljes körű műszaki, pénzügyi, jogi előkészítése, ami 2012 tavaszán fejeződik be. Az előkészítő munka eredményeként a Társulás rendelkezni fog minden olyan szükséges engedéllyel, és tanulmánnyal, amelyek a kivitelezés elindításához szükségesek. Sikeres 2. fordulós pályázatot követően 2013-ban befejeződhetnek a beruházások, s 2014-ben elindulhat a tagtelepüléseken a szelektív hulladékgyűjtési rendszer üzemeltetése. A komplex program eredményeként a megye területén új szelektív hulladékgyűjtő szigetek, üveggyűjtő konténerek telepítésére; a begyűjtéshez szükséges géppark és hulladékgyűjtő udvarok, valamint az újrahasznosítást előkészítő válogatómű megépítésére kerül sor. Több településen megszervezzük a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést és 7900 db komposztáló beszerzésére és kiosztására is sor kerül. A projektről további részletes információkat és a kapcsolódó dokumentumokat megtalálják honlapunkon, kérjük tekintsék meg!

A program nemcsak a hulladékgazdálkodás területén hoz eredményeket, hiszen az elkészült, bővített szolgáltató és feldolgozó egységekben, több társult településen is új munkahelyek jönnek létre.

A program megvalósítása során fontosnak tartjuk a lakossági szemléletformálást is. Közös a felelősségünk egy fenntarthatóbb világért, azért hogy környezetünket megóvjuk úgy, hogy közben településeink tisztábbak legyenek, és a térség hulladékterhelését csökkentsük.

Tegyük ezt önmagunkért és utódainkért!

Marton Zsolt
a társulás elönke

Elérhetőségeink

E-mail cím:

info@westhull.hu

Telefon:

06 94/316 850